Megvalósíthatósági tanulmány és pályázati dokumentáció elkészítése a KMOP 2008-2.3.1/C (Parkolók és csomópontok fejlesztése) pályázati felhívásra
A feladat keretében 4 Budapest menti agglomerációs településre vonatkozóan (Albertirsa, Cegléd, Sülysáp, Tápiószecső) készült Megvalósíthatósági tanulmány és Pályázati dokumentáció. A településeken a vasútállomás mellett megvalósuló P+R parkoló (illetve buszforduló) , valamint B+R kerékpártárolók elhelyezését biztosító fejlesztések külön-külön kerültek benyújtásra a KMOP 2.3.1/C-2008 c. pályázatra 2009 év elején. A Megvalósíthatósági tanulmányok részeként helyszínenként a forgalomfelvételek elemzésére, a projekt hátterének bemutatásra, a fejlesztési igény bemutatására került sor. Mindegyik helyszín esetében elemzésre kerültek a műszaki megoldási változatok, majd a megvalósítási javaslatok kidolgozását pénzügyi elemzés-, közgazdasági költség-haszon elemzés-, és érzékenység és kockázatelemzés követte. A Pályázati dokumentációk a kiírásban szereplő tartalommal kerültek összeállításra, majd benyújtásra a Pro Régió Kht. felé."Középen vezetett autóbuszsáv kialakítása Budakeszi belterületén, a Temető utca és Budapest közigazgatási határa között (Budapest irányába)" projekthez Megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés, valamint Pályázati dokumentáció összeállítása
A projekt középen vezetett autóbuszsáv kialakítását jelenti Budakeszi belterületén a Temető utca és Budapest közigazgatási határa között Budapest irányába. A munka keretében megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés készült, valamint a pályázati dokumentáció összeállítására került sor. A Megvalósíthatósági tanulmány keretében a forgalmi adatok elemzése, a projekt hátterének bemutatása és a fejlesztési igény megalapozása történt. A műszaki megoldási változatok elemzését követően kidolgozásra került a megvalósítási javaslat. A tanulmány pénzügyi elemzést, közgazdasági költség-haszon elemzést és érzékenység és kockázatelemzést is felölelt, illetve kidolgozásra került a projekt kommunikációs terve. A közel 1,2 km hosszon megvalósítandó több mint 398 millió Ft-os fejlesztési pályázat EU finanszírozású támogatást nyert a KMOP 2.3.1/B jelű pályázaton 2008-ban."Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása" projekthez szükséges engedélyezési terv és kiviteli terv készítése, NFÜ pályázati anyag összeállítása
A kiemelt budapesti projekt "Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása" címmel a közösségi közlekedés előnyben részesítését valósítja meg Rákoskeresztúr városközpont és az Örs vezér tere között. A kb. 10 km-es útvonal 5 szakaszból áll, melyben különböző beavatkozások teszik lehetővé a közösségi közlekedés prioritásának megteremtését az egyéni forgalom zavaraitól mentesülve. A feladat keretében elkészült az 5 szakasz Engedélyezési tervdokumentációja, majd építési engedélyt kapott. A feladat második részében elkészültek a kiviteli tervek, valamint a kiemelt projekt Pályázati dokumentációja. A majd 1,2 milliárd Ft-os fejlesztési javaslat EU támogatást nyert a KMOP-2.3.1/A-2008. kiemelt pályázat keretében, megvalósítása jelenleg folyik."Parkolók (P+R, B+R) és csomópontok építése és fejlesztése a BKSZ területén, a 70., 100a. és 120a. sz. vasútvonalak mentén"
A projekt feladat Megvalósíthatósági tanulmány, Költség-haszon elemzés és Pályázati dokumentáció elkészítését ölelte fel. Az összesen 13 (Budapest környéki agglomerációs) településen a vasútállomás mellett megvalósuló P+R parkolók illetve buszfordulók kiépítése, valamint B+R kerékpártárolók elhelyezését biztosító fejlesztés benyújtásra került a KMOP 2.3.1/C-2007 c. pályázatra. A helyszínekre több megvalósítási javaslat előzetes vizsgálatára került sor, mely változatelemzéseken túl a kiválasztott változatra pénzügyi elemzés-, közgazdasági költség-haszon elemzés-, érzékenységvizsgálat és kockázatelemzés készült. A tanulmány kommunikációs terv készítését is felölelte."Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása", megvalósíthatósági tanulmány elkészítése
A Megvalósíthatósági tanulmány Rákoskeresztúr városközpont és az Örs vezér tere (illetve belváros) között a jobb szolgáltatási színvonalat nyújtó, az esélyegyenlőséget is lehetővé tevő gyorsabb és megbízhatóbb eljutást vizsgálja 4 projektváltozat műszaki megoldása és költség-haszon elemzése alapján a közösségi közlekedés előnyben részesítésével. A megvalósíthatósági tanulmány szerkezete igazodik a Közép-Magyarországi Operatív program pályázati követelményéhez.

